2011. július 29., péntek

Esős idő

Hát eléggé nehezen viselem ezt az esős időt. Lassan már két hete esik, akkor volt jó idő utoljára, mikor fürödni voltunk Szigetváron.Ennek már lassan két hete. Hát azóta meg csak esik, hideg van.
A melohelyen sincs semmi nagy munka ezen a héten, de a múlt héten volt, végre. Kolléganőm nem volt egy hétig, s én csináltam helyette a dolgokat, nah azt nagyon élveztem.Majd a jövő hét lesz megint kicsit nyüzsgős, de akkor legalább van mit csinálni.
Szörnyű, hogy ilyen időben majd elalszok, álmos vagyok egész nap, s persze ráz a hideg, ami nem csoda hiszen a sok üléstől az ember nem melegszik ki.:(Ezen még a forró tea sem segít.
Ha tehetném ilyen időben elrendelném a munka nélküli napokat.:)

2011. július 18., hétfő

Szigetvár

Lilinek már megígértük mikor hazahoztuk, hogy elmegyünk vele fürdeni.
Magyarhertelendre mentünk volna, de eléggé hűvös volt a reggel,s nem tudtuk milyen ilyen lesz, inkább Szigetvárra mentünk.
Árpi sajnos nem jött velünk, mert dolgoznia kellett,de megígérte ha végez a munkával a néninél akkor eljön velünk legközelebb.
Finomat ettünk, Lili jó sokat fürdött, meg is látszott rajta, leégés szempontjából s abból is hogy a kocsiban aludt hazáig, gondolom jól kihúzta a víz.
Este 8-ra értünk haza.
Jó volt nagyon ez a nap is.
Már várom a következő strandolást.....

Mozizás

Lilinek héffőn 11.én volt a névnapja, Árpival megbeszéltük, hogy a névnapi ajándéka egy mozizás lesz.
Keresgéltem a mesék között, s Micimackóra esett a választás. Este 3/4 7 -kor kezdődött a mese.
Melo után összekészültünk s elmentünk a Pécsi Plázába Micimackót nézni.
A mese után nem maradhatott ki a Mc'Donalds sem......Lili nagy örömére aki a Happy Meal menühöz kis ajándékot is kapott.
Elég későn értünk haza, mármint kinek mit jelent a késő. Lili már a kocsiban is elaludt, az esti fürdő, s fogmosás elég fárasztónak sikerült.

Balaton

Szóval vasárnap reggel elindultunk Adéllal meg Árpival Balatonra Lilikéért.Adéllal előző megbeszélztük hogy eljön velünk.
Fél 12-kor értünk fel.Árpika felmért mindent, majd irány a Balaton vize.
A lányok nagyon élvezték a fürdést. Én is mit ne mondjak, pedig nem vagyok nagy Balaton rajongó.
Nagyon szép tiszta a víz, jó idő is volt, kicsit le is égett a hátam.
Ettünk finom hot-dogot, kukoricát.Hazafelé beültünk pizzázni valamelyik étterembe.Majd este 8-kor itthon voltunk.
Szerintem idén még eljutunk még egyszer a Balcsira.

Esti fürdés

Múlt hét szombatján elvileg úgy volt,hogy elmegyünk Adrival és Attilával Magyarhertelendre esti fürdőzésre. Adri ő a Tavasz vendéglőben a pultos kisaszonyka, párja Attila szintén ablakozik, s már dolgozott együtt Árpival.Sokszor átmegyünk esténként a Tavaszba, s egész jól összeismerkedtünk. Jó új emberekkel is találkozni, ismerkedni.
Szóval este fél 7-kor találkoztunk volna velük Komlón Gesztenyésben Attiláéknál. Mi ugye ott voltunk időben, de Adri sehol.Hát mint kiderült behívták dolgozni du. 3-ra, mert az új kolléganője nem bírta a melot egyedül. Ő csak 6-ig akart dolgozni, s hamar hazaérhessen, h mehessükn fürdeni,dehát Adri nem tudott eljönni időben, s ezért nem mentünk el fürdeni. :::(((
Sajna.
Este kicsit összekaptam Árpival, mert már megint hülyeségeket beszélt. Szerintem az elmúlt 3,5 évben nem vesztünk még így össze.Sírás-rívás, sok beszélgetés, ölelgetés, majd kibékülés.
Másnapi következménye az hogy elmentem vele Balatonra elhozni haza Lilikét, aki most kezdi a nyaralását itthon Magyarországon.(ugyanis volt aki nem akarta hogy menjek Árpival Balatonra.

2011. július 6., szerda

Túlórázás

Én még a hétvégi kis Balatoni pihenést éveztem gondolatban, miközben rá kelett hangolódnom a következő nagy hó végi előkészületeknek.
Túl vagyok végre az első két napi túlórázásokon is.
Csütörtökön este 1/2 7-ig voltam bennt, sok mindent kellett megcsinálni mert sürgetett a határidő, és ha én nem csináltam volna meg bizonyos dolgokat akkor a szalagvezető nem tudta volna kiszámolni a munkalap alapján ki mennyi teljesítményt kap, és akkor én meg nem tudtam megcsinálni a béreket, ugyhogy sietni kellett.Pénteken meg statisztikáztam este 1/2 6 -ig, ami szintén a szalagvezetőnek kellett. Hát ugye aki későn adja le a munkalapokat.....Mit ne mondjak úgy lefáradtam. :)
Amúgy is az időtől sokat fájt a fejem, de még éhes is voltam, s reggeltől estig pötyögni a gépeken, persze nagy odafigyeléssel,nehogy elírjak egy számot...
de azért sikerült s hétfőre már meg is kaptuk a teljesítményeket.

Balaton

Végre egy kis pihenés. Június utolsó hétvégéjére elmentünk Árpival kicsit "nyaralni" a magyar tengerhez.(Balaton)
Péntek délelőtt mentünk el,s vasárnap jöttünk is már haza. Ez egy gyorsjárat volt. Sajnos hétfőn már menni kelett dolgozni. Fónyodligeten voltunk, nagyon szép kis környék.
Néha rossz idő volt, néha esett, néha meg sütött a nap, de végre egy kicsit ketten voltunk, s egymással tudtunk foglalkozni.Mikor felértünk elmentünk ebédelni egy nagyon kis hangulatos étterembe, ahol nagyon finomat ettünk. (mind a ketten nagyon éhesek voltunk.)Mjad utána elmentünk az egyik Tescoba venni egy-két dolgot, aminek az lett a következménye, hogy majdnem telelett a kocsi mindenféle jóval. :)
Miután ezen túlestünk szállásunkat elfoglalva kipakoltuk a holmijainkat.
Majd elmentünk egy kis városnézésre. Biciklire pattantunk s lementünk a partra, hát mit ne mondjak ezek után azt a fenékfájást ami volt 3-4 napig. :)Miért is ne elkezdett csöpörögni az eső is. :) mi meg ketten bicikliztünk ebben a rossz időben, de kimondottan jólesett. A közelben van egy kis tó, ahol lehet horgászni, oda is lementünk körülnézni, sétálni a a tó körül nagyon szép hely. (képek majd később). Ezután este már csak fürdés s tévénézés volt vissza. :)
Másnap délelött elmentünk egyszer egy horgászboltba ahol Árpi vett egy-két dolgot a horgászásáshoz, majd átmentünk Balatonfenyvesre, ahol egyik kollégája volt, aki szintén éppen nyaralt a családdal. Kicsit átmentünk beszélgetni, fiuk meg persze söröztek, igy hát én voltam hazafelel a sofőr.
Dél körül értünk vissza a szállásunkra,azután nekiálltunk főzni, mert vúgy döntöttünk nem megyünk el ismét étterembe, (ami persze nem egy olcsó mulatság), hanem inkább mi csinálunk valamit.
Persze a husi, krumpli és a saláta nem maradhatott ki.:)
Délután kicsit szundiztunk is egyet, majd lementünk a partra, sétáltunk, fagyiztunk, szörfösöket néztük, s nagyon sok képet csináltunk.
Este 7 körül értünk vissza.Vasárnap reggel Árpi már hétkor kelt, a közelben lévő tóhoz ment ki horgászni.Én összecsaptam valami harapnivalót, s bicicklivel mentem ki utána.Kb 12. ott voltunk, de nem fogtunk semmit, így miután összepakoltunk 1-körül elindultunk haza.NAgyon jó volt kicsit külön lenni, bár igaz nem fürödtünk a Balatonban, de augusztusban ismét visszatérünk s majd akkor bepótoljuk.